Kereső

A tanszékünk és a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága között 2010-ben létrejött megállapodás eredményeképpen hallgatóink is bekapcsolódtak Dabas Felsőbesnyő nevű határrészében fekvő 84. számú lelőhely feltárási munkálataiba.

A tervásatás szinte egyedülálló módon civil kezdeményezésre indult meg 2010 szeptemberének végén, és mintegy három héten át tartott. A szállástól és étkezéstől kezdve az ásatási munkaerőn át a feldolgozási tevékenységig az ásatáshoz szükséges minden feltétel gyakorlatilag ingyen és önkéntesen biztosított volt Dabas város önkormányzata, az egyetemi tanszékek (néhány nap erejéig az ELTE Régészeti Tanszékéről is csatlakoztak hallgatók), és a múzeumi dolgozók (technikusok, restaurátorok) jóvoltából. Ez a tényező mindenképpen kiemelte a dabasi feltárást a napjainkban is nagy számban folyó megelőző és leletmentő ásatások közül.

A feltárást Rácz Tibor Ákos és Patay Róbert (PMMI) régészek vezették. A lelőhelyen rézkori és bronzkori (Bodrogkeresztúr-kultúra, Makó-kultúra) objektumok, a honfoglalás korából származó sírok (összesen 19), valamint egy Árpád-kori ház is előkerült, benne szintén egy korábbi sírral. Mind az őskori, mind a honfoglalás kori leletek fontos adatokat szolgáltattak az adott korszak kutatásához.

A családias hangulatú ásatásnak előnye volt egyebek mellett az is, hogy hallgatóink részletesen megismerhették és gyakorolhatták a terepi munka különböző fázisait. A két ásatásvezető szakmai felkészültségének köszönhetően értékes tapasztalatokra tettek szert, még az esőnapokon is, a ceglédi Kossuth Múzeum régészeti raktárában rögtönzött anyagismereti órák keretén belül.

A feltárásban részt vett hallgatók: Boros Bence, Czinege Dániel Zsombor, Eszes Adrienn, Füleki Orsolya, Gálffy György, Hegyi Borbála, Hoffer Norman, Lukács Nikoletta, Miháczi-Pálfi Anett, Pilling Zoltán, Sohonyai Brigitta, Szabó Ágnes, Tihanyi Balázs, Varga Zsuzsanna.

A feltárás körülményeiről és az előkerült leletekről részletes beszámoló olvasható: http://sirasok.blog.hu/2011/02/14/dabas_2

 

Hegyi Borbála – Tihanyi Balázs