Kereső

 

Programok.

Szeptember 30-án, a Kutatók éjszakáján hat különféle programmal vártuk az érdeklődőket. Két előadást (Biztos, hogy csak lovasíjászok voltak? Nomád népek harcmodora és fegyverzete; Ássuk ki a múltat! – Avagy mit csinál valójában egy régész?) követően négy helyszínen különböző korszakokra fókuszálva tartottunk gyakorlatorientált foglalkozásokat, melyek során az adott témával kapcsolatos tárgyakat, leleteket és egyéb szemléltetőeszközöket is bemutattunk. Milyen szerszámokat használtak az őskori emberek? című foglalkozásunk keretében betekintést nyertek a látogatóink abba, hogy az őskőkorban, újkőkorban, rézkorban, bronzkorban és vaskorban élt emberek milyen eszközöket, szerszámokat, fegyvereket használtak a mindennapi életben, és hogyan készítették ezeket. Miként követték a divatot a népvándorlás korában? című bemutatónk során a népvándorlás kori férfi- és női viselet, illetve az ékszerek jellegzetességeit és változásait mutattuk be. Ha nem is a tizenharmadik, de kiváló harcos lehetett. A Pácin–Szenna-dombi fegyveres sír bemutatása című foglalkozás során egy Pácin–Szenna-dombon előkerült 5. századi fegyveres sír gazdag leletanyagát, valamint tanszékünk régészeti gyűjteményéből a népvándorlás kori fegyvereket mutattuk be. Mit sütsz, kis szűcs? Mit és miben sütöttek-főztek eleink? című gyakorlati foglalkozás keretén belül a látogatóink betekintést nyertek az Árpád-kori/középkori konyhák felszerelésébe.

Az érdeklődők maguk is kézbe vehették a bemutatott régészeti leleteket, és a témákhoz kapcsolódó játékokon vehettek részt.

A rendezvényünk előkészítésében és lebonyolításában aktívan részt vettek diákjaink is: Bíró Gyöngyvér egykori PhD-hallgatónk, Mészáros Boglárka, Soós Rita és Mellár Balázs PhD-hallgatóink, valamint Borsódi Martin, Hergott Kristóf, Molnár Karola, Nagy Fanni, Oláh Irma, Páncsics Petra, Pórszász Anna, Szász Barbara, Rácz Bence régészhallgatóink.

Fotó: Walter Réka