Kereső

Előkészületek – kiutazás – ásatás
A Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszéke 2016-ban kapcsolódott be egy, a Pekingi Egyetem és a szolnoki Damjanich János Múzeum között működő hallgatói csereprogramba. Első alkalommal három MA-s hallgatónk: Paluch-Kujáni Yvett, Nagy Fanni és Olgyay János az ELTE-n tanuló Soós Bencével kiegészülve szeptember 22. és október 30. között két turnusban vett részt a nagy múltú Pekingi Egyetem tanásatásán.
    A Kínába való belépéshez és az ott tartózkodáshoz szigorú feltételeknek kellett eleget tennünk. A hosszas egyeztetés, utánajárás (és elkerülhetetlenül néhány félreértés) közepette nagy segítségünkre volt Hoppál Krisztina, a csereprogram magyarországi kapcsolattartója, valamint Qu Tongli professzor asszony, aki a fogadó oldalról töltött be hasonló szerepkört.
    A közvetlen repülőjáratok ritkasága és költségessége miatt átszállásos utazást kellett választanunk, ami kb. 13 levegőben töltött órára növelte az egyébként sem rövidnek ígérkező utazást. Pozitívan szemlélve a kitérőket; az első csapat (Yvett, Bence) megcsodálhatta a közelmúltban épült qatari repülőteret, míg az egy hónappal később induló második csapat (Fanni, János) Amszterdam belvárosában barangolhatott néhány óra erejéig. A pekingi repülőtérre való megérkezésünk utáni első komolyabb próbatétel során (önállóan eljutni az egyetem épületegyütteséig) kicsit már betekinthettünk a világ 7. legnépesebb városának (2016-os ENSZ adat alapján) pezsgő életmódjába és az első látásra kissé fejetlennek tűnő közlekedésébe.

1. A gyorsvonat itt valóban a sebességet jelenti

1. A gyorsvonat itt valóban a sebességet jelenti


    A világ 42. legerősebb egyetemeként rangsorolt intézmény (2016-os lista) fegyveres őrökkel őrzött bejáratánál találkoztunk a régészeti kar munkatársával, aki elkísért minket egy főként külföldi vendégek részére fenntartott szállodába. A hosszú repülőút és az időeltolódás miatti fáradság kipihenésére nem sok időnk maradt, ugyanis másnap kora reggel a néhány éve épített nagysebességű vasúttal (a 850 kilométeres távot 4 óra alatt tettük meg) (1. kép) Luohe városába érkeztünk, ahonnan autóval vittek az ásatás helyszínére. (2. kép)

2. Peking és az ásatás helyszíne
2. Peking és az ásatás helyszíne


    Henan tartomány keleti közigazgatási központjától – a 9 millió lélekszámú –    Zhoukoutól  mintegy 30 km távolságra, az 1,3 milliós „kisvárostól,” Huaiyang-tól 4 km-re helyezkedik el Pingliangtai nevű lelőhely. (3. kép) Az itteni ásatások közel 40 éves múltra tekintenek vissza: 1979-től hosszabb-rövidebb periódusokban zajlik az 5 hektáron elterülő, többrétegű erődített telep feltárása, melynek kezdete a kínai késő neolitikum időszakára keltezhető. (4. kép) A tellen a Dawenkou periódustól az Erlitou-kultúráig (Kr. e. 3.000 – Kr. e. 1.500) öt különböző fázist különítettek el a kutatók. A területet egy 185 méter hosszú, 8–13 méter széles, 3 méter magas védmű szegélyezi, melyen belül a központi rész mintegy 3,5 hektáron terül el. A központi részben kiépített csatornarendszer, felmenő falú, szabályos sorokba rendeződő épületek és tárolóvermek találhatók. A környezetből jelentősen kiemelkedő magaslaton későbbi korok emlékei is előkerültek.

 

3. Pingliangtai légi felvételen
3. Pingliangtai légi felvételen
4. A feltárások történetét bemutató tábla
4. A feltárások történetét bemutató tábla


    A történeti parkként is működő 3 méter magas fallal körülvett területtől mindössze néhány percre volt a szállásunk, (5. kép) melyen az ásatásvezető tanárokkal – Chang professzorral, Qin Ling professzor asszonnyal – és a pekingi hallgatókkal osztoztunk. Rajtunk kívül mindössze néhány külföldi diák vehetett részt az ásatáson (az első csoporttal egy lengyel hallgató: Zuzanna, a második csoporttal pedig egy Liverpoolban tanuló máltai fiatalember: Marvin).  A Pekingi Egyetem vendéghallgatói közül ekkor thaiföldi, koreai és tibeti diákok vettek részt a feltárásban.

 

5. Útban a tell felé
5. Útban a tell felé


    A diákok nagyobb része harmad–negyed éves volt az egyetemen, és többnyire az első ásatási gyakorlatukat töltötték itt. Számukra ez a terepi gyakorlat júliustól december elejéig  tartott. Az esőnapoktól eltekintve a feltáráson folyamatosan – még szombat és a vasárnap is –  dolgoztak. A „szabadnapokon” benti munkát végeztek (leletanyag mosása, rajzolási gyakorlat, flotálás stb.).
    Az újonnan épített, 2 emeletes bázison a fiúk és lányok külön-külön épületszárnyban voltak elszállásolva. Az alsó szinten kialakított étkezőben és egy közösségi helyiségben volt lehetőség az érintkezésre. Mi a 8–12 ágyas szobák mellett kialakított 2 fős vendégszobákban kaptunk helyet. A napi háromszori (sokszor különleges ízvilágú) bőséges, meleg ételre nem lehetett panaszunk (6. kép), az eltérő kulturális háttér miatt a higiéniás viszonyokhoz még szoknunk kellett.

 

6. Rizs minden mennyiségben
6. Rizs minden mennyiségben


    A kínai diákok egy része kissé visszahúzódó volt, néhányukkal azonban kifejezetten jó kapcsolatot alakítottunk ki. A hallgatókkal, akik folyékonyan beszélték az angolt és külföldi tanulmányokat terveztek, vagy éppen részt vettek már a magyar csereprogramon igen közeli, sőt baráti hangulatban múlattuk az időt. Érdekes szokás náluk, hogy azok a diákok, akik a nyelvet már kisgyermekkoruktól tanulták, az akkor kapott angol nevükkel mutatkoztak be. Így ismertük meg többek között Darát, Athenát, Dianat és Suzie-t is. A fiúknál ez a névadás nem jellemző.
    Az idei szezonban az ásatás megközelítőleg 2.500–3.000 m2 területen folyt. Ezzel egy időben a lelőhely másik részén a következő ásatás talaj-előkészítő munkálatai kezdődtek. A feltárás 5×5 méteres szelvényekben történt, melyből 1–1 méter volt a szelvényfal. (7. kép) A diákok jellemzően párokban, a gyakorlottabb hallgatók egyedül dolgoztak. A saját felületük teljes feltárását, elsődleges dokumentálását (leletanyag elcsomagolása, fényképezés, talajminta vétele, rétegszintek és leletek bemérése stb.) is ők végezték. Az ásatási szerszámok eltérőek az általunk megszokottól. Bár lapátot használnak, főként bradessel végzik a felület tisztítását és a bontását, míg a nagyobb rögöket egy kerti talajlazítóhoz használatos eszközzel darabolják fel. Érdekesség az általuk rendszeresített kislapát, amely alumíniumból készült, hatalmas, háromszöget képező fogantyúval ellátott. Ehhez kötelet sodorva a nagyon mély rétegekből is viszonylag jól fel lehet adogatni a társaknak a kitermelt földet (a vödörnél hasznosabb eszköznek bizonyult). Ez a találékonyság nem mondható el az általuk használt talicskáról, amely rendkívül instabil szerkezet, ugyanis a kereke pont a puttony alatt helyezkedik el. (8. kép)

 

7. Látkép az megnyitott szelvényekkel
7. Látkép az megnyitott szelvényekkel
8. Lapát és talicska használat közben
8. Lapát és talicska használat közben


    A dokumentálási rendszerük kissé eltér az itteni gyakorlattól. A sírokat és a terepi objektumokat nem, vagy csak nagyon ritkán rajzolják a helyszínen. Nagyfelbontású géppel fotózzák, majd a szálláson kiépített bázison nyomtatják, milliméterpapíron átrajzolják, ezt követően digitális táblán rajzolják meg a végső formátumot (felülnézeti felvételekhez rendszeresen drónt használnak). Az elcsomagolásra váró leletek adatait egyből felviszik (az ásatás területén is elérhető, erre a célra kifejlesztet) online rendszerbe – ki-ki a maga telefonjáról felkapcsolódva – majd tovább küldik a terepen működő nyomtatóra. Az öntapadós, vízhatlan „papír” a legfontosabb adatok mellet egy QR kódot is tartalmaz, melyet leolvasva könnyen visszakereshetnek bármilyen ásatásra vonatkozó adatot az említett programból. (9. kép)

9. Nyomtató és a kísérő cédula
9. Nyomtató és a kísérő cédula


    A lelőhelyen ottlétünk alatt tovább folyt a neolitikum időszakába sorolt teleprész feltárása, külső kemencékkel, tárológödrökkel, valamint több nagyméretű ház falszakaszával, belső tűzteres maradványával. A házak mellett néhány áldozati gödör került felszínre. A korábbi datálást erősítette az időszakhoz köthető – gyakran tojáshéj vékonyságú – korongolt kerámia és egy állatábrázolású kisplasztika előkerülése is. A neolit rétegsort több későbbi korszakokban beásott temetkezés is megbolygatta.
    A Zhou-dinasztia (Nyugati: Kr. e 12/11. sz. – Kr. e 771; Keleti: Kr. e. 771– Kr. e. 256) időszakára keltezett sírok 4,5–6 méteres mélységben feküdtek. A koporsó alatt némely esetben deszka jelenlétét azonosították. A fej feletti fülkében feküdt a 8–12 edényt tartalmazó depó, bennük – néhány esetben – ételáldozatra utaló állati maradványok kerületek elő. Az edények között állatcsontok szintén a rítusbeli sajátosságokat tükrözték.
    A későbbi periódust a Nyugati Han-dinasztiához (Kr. e. 220 – Kr. u. 9) sorolható temetőrészlet képviselte, a megközelítőleg É–D-i tájolású temetkezések 1,5–2 méteres mélységben jelentkeztek. Egy részük egyszerű aknasír, többségük téglával vagy díszített téglával kirakott síremlék. Néhány temetkezés meredek lejárattal rendelkező, teljes mértékben téglából épített boltíves sírkamra, melyek közül kiemelkedik egy kéthelyiséges változat, az elválasztó falába még kis „ablakot” is létesítettek. Ezekben a temetkezésekben jelentős számban figyeltek meg koporsóra utaló maradványokat, ám a bennük lévő vázak közepes, illetve rossz megtartottsági állapotban voltak. Néhány sírban a csontváz melletti edénykészlet belsejében és mellett hamvasztás nyomai maradtak meg, amelyek esetleg a temetés közbeni/utáni halotti tor lenyomatai lehettek.
    Általános mellékletnek számít a koporsó mellett – jobb oldalon vagy a fej felett – elhelyezett, különböző formájú edények megléte. Számukat a társadalmi státusz határozza meg. A férfitemetkezések jellegzetes melléklete a fegyver. Leggyakrabban gyűrűs markolatú tőrök/kardok, valamint a festett fatokban lévő, bronz kardfüggesztővel rögzített, hosszú nyéltüskés, bronz kereszttagos kardok tartoztak a harci eszközök közé (10. kép). A fej mellett általában különböző méretű bronztükröket helyeztek el (11. kép). Napvilágra került számos kínai pénzérme, melyek egyesével vagy összekorrodálva több testtáj mellől kerültek elő (12. kép). További érdekes lelet a halott szájába elhelyezett csiszolt, nyelv formájú csontlemez, valamint a szintén finom csontlemezekből készített borítás, amelyeket a néhány sírgödör alján, összefüggő foltokban figyelhettünk meg.

10. Gyűrűs markolatú tőrök
10. Gyűrűs markolatú tőrök
11. Bronztükrök minden mennyiségben
11. Bronztükrök minden mennyiségben
12. Érmék a Keleti Han-dinasztia időszakából
12. Érmék a Keleti Han-dinasztia időszakából


    Az ásatási munkát a környéken élő – legnagyobb számban 50 év feletti – nők segítették, akik korukat és apró testalkatukat meghazudtolva rendkívül szívósan dolgoztak. (13. – 14. kép) Sajátságos nyelvjárásukat a legtöbb pekingi hallgató sem értette, nekünk pedig hosszan tartó nonverbális kommunikációt kellett alkalmaznunk, hogy végül kicsikarjunk tőlük egy „miumbe” (értem) vagy „bu miumbe” (nem értem) választ. Utóbbi esetében újabb 5–10 perces magyarázkodásra kellett készülnünk. Egyébként nagyon vidám társaságot ismertünk meg bennük, akik egyből észrevettek minden furcsaságot rajtunk, és ezt hangos nevetés közepette tudtunkra is adták. Néhány esetben cukorkával és saját pörkölésű mogyoróval kedveskedtek, így mi is megkínáltuk őket házi készítésű süteményeinkből.

13. Fanni és a munkásnénik
13. Fanni és a munkásnénik
14. Egy kis pihenés
14. Egy kis pihenés

    Az ásatások szüneteiben (a két és fél óra „ebédszünetben” és lefekvés előtt) volt alkalmunk néhányszor megtapasztalni a vendéglátóink jószívűségét. Ellátmányként heti rendszerességgel kaptak gyümölcsöt és némi édességet is, amiből mindig megkínáltak (15. kép). Egy kis csapat diák többször elvitt minket étterembe, ahol egyszer tengeri ételekből, máskor a Kínában nagyon népszerű Hot Pot-ból (ez tulajdonképpen egy ízesített leves alap, amelybe mindenki beleteszi, amit enni akar, és az asztalnál saját lapon felforralja) nyerhettünk kóstolót (16. kép). A lányok nagyon segítőkészek voltak, beszereztek a kézkrémtől kezdve, csokoládén át a kávéig és ásatási sapkáig mindent. A búcsúzáskor többek között szerencsekarkötővel, képeslapokkal és tradicionális kínai Mooncake nevű süteménnyel kedveskedtek, amely teteje írásjegyekkel és virágokkal volt díszítve. Ezt a fajta édességet a családtagok és barátok ajándékozzák egymásnak, így igen nagy értékkel bír. Cserébe mi a Kárpát-medence régészetét bemutató könyvekkel, míves hazai mézeskaláccsal, pálinkával és hímzett terítővel viszonoztuk a kedvességet. Indulás előtt pedig sikerült közös képet készíteni a tanárokkal és a diákokkal. (17.  – 18. kép)

15. Sütivariációk
15. Sütivariációk
16. Hot Pot
16. Hot Pot
17. Jókedvű vacsora
17. Jókedvű vacsora
18. Közös kép a feltárási csapattal
18. Közös kép a feltárási csapattal


    Nagyszerű emlékekkel, sok tapasztalattal és még több jó tanáccsal felvértezve kezdtük meg a kínai kaland második fázisát: a még nagyobb izgalmakkal kecsegtető utazást…
    Köszönettel tartozunk a Pekingi Egyetem tanárainak Prof. Changnak és Prof. Qin Lingnek, hogy az ásatáson segítő tanácsokkal láttak el, Prof. Qu Tongli asszonynak a szervezésben nyújtott támogatásért, Soós Bencének, akivel közösen vágtunk bele a nem mindennapi kalandba, de legfőképpen Hoppál Krisztinát illeti köszönet, aki lehetővé tette ez a felejthetetlen utazást, felkészített minket a várható viszonyokra és visszaérkezésünk után sem engedte el a kezünket.


Paluch-Kujáni Yvett, Nagy Fanni, Olgyay János